Rendes éves fizetett szabadság szabályai
A fiatal munkavállalónak minősülő személy részére évente öt munkanap pótszabadság jár fizetett szabadság formájában. Ez a pótszabadság utoljára abban az évben, illeti meg a munkavállalót, amelyben a tizennyolcadik életévét betölti. Amennyiben a munkavállaló év közben tölti be 18. életévét, úgy arányosan illeti meg az adott évre a pótszabadság
Fizetett szabadság pótszabadságként illeti meg továbbá a szülők döntésének megfelelően gyermeke nevelésébe nagyobb szerepet vállaló szülőt a tizenhat évesnél fiatalabb gyermek után. A fizetett szabadság mértéke ebben az esetben egy gyermek után kettő, kettő gyermek után négy nap. Kettőnél több gyermek esetén összesen hét nappal növekszik ezen a címen a fizetett szabadság mértéke.
A fizetett szabadság mértéke megilleti a gyermekét egyedül neelő szülőt is.
A fizetett szabadság fentiek szerinti emelt mértéke először a gyermek születésének évében, utoljára pedig a gyermek 16. életévének betöltésének évében jár.
A pótszabadsággal emelt fizetett szabadság a gyermeket örökbe fogadó, illetve azt a gyermeket nevelőt is megilleti, aki állami nevelt gyermek gondozását és nevelését vállalta térítés mellett. A fenti fizetett szabadság- kedvezmény azt a munkavállalót is megilleti, aki gyermek nevelését és gondozását családi kapcsolat vagy szerződésen alapuló kötelezettség alapján vállalta.
A vak munkavállalónak évenként öt munkanap plusz fizetett szabadság jár.
Évente öt munkanapnyi pótlólagos fizetett szabadság jár annak, aki állandó jelleggel a föld alatt dolgozik, vagy ionizáló sugárzásnak van kitéve munka közben legalább naponta legalább három óráig.
Ha több címen jár a munkavállaló részére a pótlólagos fizetett szabadság, úgy az egymás mellett illeti meg őt, azaz a pótlólagos fizetett szabadságokat össze kell adni..
Gyakran ismételt kérdések
Rendes éves fizetett szabadság szabályai
Szülési szabadság
A szülési szabadság mértéke, kiadása
A szülési szabadság kiadása
A szülési szabadság megszűnése
“Szülési szabadság” az apának
Fizetés nélküli szabadság családtag ápolására
Fizetés nélküli szabadság gyermek gondozására, ápolására
Fizetés nélküli szabadság házépítésre
Fizetés nélküli szabadság és végkielégítés
Fizetés nélküli szabadság és a fizetett szabadságra való jogosultság
A szabadság kiadása
A szabadság kiadásának ideje, szabályai
Tájékoztatás a szabadság kiadásáról
Szabadság megszakítása
Szabadság kiadása a következő évben
A szabadság kiadása
A szabadság megváltása
Az igénybe vett többletszabadság rendezése
Betegszabadság
Rendkívüli szabadság
Rendes éves fizetett szabadság 2 lap friss hozzászólásai
Szabadság-infó legfrisebb hozzászólása
-
arrignbrainly - Hi! my rank is Jully. I would like to meemeet good boy :)
This is my homepage - http://jskd...
-
activiascus - Then flexpen size hem increase pantoprazole 10 peaceful entrusted bactroban ointment used for r...
-
Pisti - Válasz Johanna üzenetére.
Munkáltatói döntés fügvénye. Ha van még mit kivenni.
De ha valaki...
Rendes éves fizetett szabadság szabályai
Szülési szabadság
A szülési szabadság mértéke, kiadása
A szülési szabadság kiadása
A szülési szabadság megszűnése
“Szülési szabadság” az apának
Fizetés nélküli szabadság családtag ápolására
Fizetés nélküli szabadság gyermek gondozására, ápolására
Fizetés nélküli szabadság házépítésre
Fizetés nélküli szabadság és végkielégítés
Fizetés nélküli szabadság és a fizetett szabadságra való jogosultság
A szabadság kiadása
A szabadság kiadásának ideje, szabályai
Tájékoztatás a szabadság kiadásáról
Szabadság megszakítása
Szabadság kiadása a következő évben
A szabadság megváltása
Az igénybe vett többletszabadság rendezése
Betegszabadság
Rendkívüli szabadság


